Gyerekkorom óta mindenem a Természet. Mikor még olvasni sem tudtam, már összefogdostam, ami élt és mozgott, békákat, halakat, lepkéket, szöcskéket. Miután megtanultam olvasni, Gerald Durell Az amatőr természetbúvár könyve lett a gyakorlati útmutatóm, majd eljutottam Fekete István Tüskevárjáig és onnantól a leghőbb vágyammá vált szürke gémet, kócsagot, szárcsát és búbos vöcsköt lesni Matula bácsival a nádas mélyén megbúvó leskunyhóból. Jó pár év elteltével szinte megvalósult a tüskevári álom – madarásztáborok és kenutúrák során a Természet olyan közelről ölelt át, mint még soha azelőtt. A nádi élményeket először rajzokba, festményekbe öntve próbáltam magammal vinni.

Rájöttem, hogy a leskunyhó nem csak a képzelet szüleménye, hanem létező találmány és nem csupán megfigyelni, hanem még fényképezni is lehet belőle – ehhez azonban fényképezőgép is kellett! Így kezdődött el természetfotós utazásom, újabb és újabb ösvényeket kínálva felfedezésre, túl a leskunyhón a virágok kelyhéig. Fotóimmal próbálom megragadni azt az esszenciát, melyet – Fekete Istvánt idézve „sem lefényképezni, sem lefesteni, de még elmondani sem lehetne. Az élet öntudatlan szépsége…”