Borosán Szilvia
2021-ben kezdtem fotózni teljesen az alapoktól, Imre Tamás fotóművész fotóiskolájában. A természetfotózás lett a fő irányom, de nem tudnék választani, hogy a táj, a madarak, a nagyemlősök vagy a makró áll-e hozzám legközelebb, mert mindegyik más miatt fantasztikus. Kitekintésként elvégeztem kezdő alkotó- és haladó művész fotós tanfolyamokat is, és a természet mellett vonz a street- és épületfotózás, valamint az urbex világa is.
A természet tölt fel igazán, fotózás közben minden elhalványul, és csak a téma és én létezünk. A kamerán keresztül egészen másképp jelenik meg a világ: olyan perspektívák, színek és fények tárulnak fel, amelyek szabad szemmel nem, vagy csak ritkán láthatók. Számomra a fotózásban a technológia és a kreativitás olyan egyedi módon fonódik össze, ami sokféleképpen tud fejleszteni, és többé tenni engem is.
Ez nemcsak hobbi, hanem kapcsolódás, inspiráció, és új szemlélet is. Amikor tehetem, részt veszek különféle fotós workshopokon is, de néha más terepre is kimerészkedem: például voltam Velencében a karnevált fotózni, vagy az Inotai Erőműben urbexelni. Sokszor extra élményekben is részem van: mint, hogy éjjel rovarok után futkosok vakuval, vagy tíz órán át ülök egy madárlesben sasokra várva, amik végül nem is jelennek meg. A végén mindig kapok valamit – ha nem is azt, amiért mentem, de biztosan olyat, ami miatt megérte ott lenni.
- © Borosán Szilvia
- © Borosán Szilvia
- © Borosán Szilvia
- © Borosán Szilvia
- © Borosán Szilvia
- © Borosán Szilvia
- © Borosán Szilvia
- © Borosán Szilvia
- © Borosán Szilvia
- © Borosán Szilvia









