Berta Béla
1953-ban születtem Budapesten. Autodidakta módon tanultam a fotózást és a természet megismerését is. Nagy lökést adott az Óbudai fotóklubbeli tagságom és a Nimród fotóklub megalakulása, amelynek alapító tagja vagyok. Később tagja lettem az IFWP-nek (International Federation of Wildlife Photography), majd 1996 óta a Magyar Fotóművészek Szövetségének.
1974 óta veszek részt pályázatokon és kiállításokon. Kb. 150 díjat nyertem országos és 30 díjat nemzetközi fotópályázaton. Meghívott kiállítóként szerepeltem Belgiumban és Olaszországban. Kollektív kiállításokon szerte az országban (többek között 1997-ben és 1998-ban a Vigadó Galériában), valamint Finnország 14 városában. Egyéni kiállításom volt Budapesten, Salgótarjánban és Kecskeméten. Szinte kizárólag természetfotókat készítek. Természetesen az események, akciók is izgatnak, de számomra az igazi a hangulatok megragadása és visszaadása.
- © Berta Béla
- © Berta Béla
- © Berta Béla
- © Berta Béla
- © Berta Béla
- © Berta Béla
- © Berta Béla
- © Berta Béla
- © Berta Béla
- © Berta Béla









