Erdei Norbert

Önéletrajzomat inkább hálás köszönetnyilvánítással kezdeném azon emberek felé, akik segítettek eljutnom oda, ahol most vagyok.
1970-ben születtem Debrecenben. Már kora gyerekkorom óta vonzott a természet, amelynél első óvatos lépéseimet édesapám Dr Erdei István egyengette. A Hortobágy déli részén, Nádudvaron töltött nyári szünetek a nagyszüleimnél hatalmas lehetőséget nyújtottak az élő környezet tanulmányozására. Végtelenül hálás vagyok továbbá az általános iskolában a csodálatos nyári táborok szervezéséért és a turisztikai ismereteim bővítéséért Váczi Sándor Tanár Úrnak.
Főiskolai éveim alatt Dr Legány András Tanár Úr mutatta meg, hogyan kell a természetben tudományos igénnyel mozogni és vizsgálódni.
1994-ben egy félévet Németországba jártam egyetemre ott ismerkedtem meg a német diáktársak segítségével a természetfotózás alapjaival. Innentől nem volt megállás és ettől a ponttól kezdve tekintem magamat természetfotósnak.
Megismerkedtem a hazai természetfotósok munkáival, eldöntöttem én is szeretném, ha a képeim falon lennének. Vajda János, Dr Vizúr János, Suhayda László, Berta Béla a Nimród fotóklubtól, Kármán Balázs, Novák László, Daróczi Csaba pedig a Naturart-tól segítettek mint távoli-szótlan mesterek. A képeik tanítottak meg látni és komponálni. Valójában autodidakta módon sajátítottam el a fotózás technikáját. Később azonban sokat csiszolt rajtam Dr Vizúr János és Rőth Sándor barátom, akikre mint mestereimre tekintek.
De leghálásabb a végtelen, gyönyörű Természet felé vagyok, ami megtanított arra, hogy hogyan lehet egy ember egyszerre nagy és cseppnyi is. A kép mindenhol és mindig ott van, csak kellő alázattal, érdeklődéssel és kreativitással kell kinn mozogni.
A természetfotózáshoz számomra a legtalálóbb idézetet a kedvenc sci-fi filmemből merítettem:
„Csak az van ott kint, amit magaddal viszel.”
„Az Év Természetfotósa 2001”
-1 kiállított kép
„Az Év Természetfotósa 2002”
-Növények és gombák kat. I. díj
„Az Év Természetfotósa 2003”
-1 kiállított kép
-Víz az élet forrása kat. II. díj
-Az Év Természetfotója díj
„Találkozás a Természettel 2003”
-2 kiállított kép
-FUJI különdíj
„Az Év Természetfotósa 2004”
-1 kiállított kép
-Humor kat. I. díj
-Állatok szemtől szemben kat. I.díj
„Az Év Természetfotósa 2005”
-Állatok viselkedése kat. II.díj
-Állatok viselkedése kat. A Tudományos Újságírók Klubjának különdíja
„Az Év Természetfotósa 2006”
-2 kiállított kép
-Kompozíció és forma kat. I. díj
- Növények és gombák kat. I. díj
GDT- Eurpaischer Naturfotograf des Jahres 2007
-1 kiállított kép