Boldvai Bea dr.

Hitvallásom: az élet tele van ajándékba kapott, szebbnél szebb pillanatokkal, élményekkel, hangulatokkal, csodákkal. Ezeket másokkal is megsejtetni a fotózás költészete, az írás varázsa, a zene csodája, a versek hamva...
Legjobban talán a makrofotózást kedvelem, a szépséget, a harmóniát, a varázslatos fényeket igyekszem megfogni, egyre inkább a sejtelmesség, puhaság köntösében. Képeim ezért többnyire kis mélységélességgel készülnek, nem feltétlenül élesek. Izgalmasnak találom az elkapott pillanatok portréit, a gyönyörű tájakat, az izgalmas formákat.
Gépem egy Nikon D300-as.
E-mail: boldvai.beakukacboldogbt.hu
- 1949-ben születtem Budapesten, ahol azóta is élek
- 1974-ben végeztem a Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd szakvizsgáztam és doktoráltam. Kezdetben közgazdászként, kutatóként dolgoztam, majd a marketing, az újságírás felé vitt az utam
- 1985-től folyamatosan jelennek meg szakcikkeim
- 1996 óta főszerkesztője vagyok egy szakmai havilapnak. Ez hozta magával a fotózás igényét, a jó fotók készítésének vágyát
- 2005-ben, 2006-ban ennek érdekében fotóstanfolyamokat végeztem. Sokat köszönhetek tanáraimnak: dr. Vizúr Jánosnak, Forrásy Csabának, Imre Tamásnak és feleségének, Anikónak
- 2008-ban Portréfotózás Eifert Jánossal
- 2006 óta tagja vagyok a MAKÚSZ-nak
- 2006-tól a Nimród Magyar Természetfotós Társaságnak
- 2006-ban II. díjat nyertem a MAKÚSZ Táguló körök c. sajtófotó pályázatán
- 2000 óta folyamatosan jelennek meg képeim a Zöldség- és Gyümölcspiac c. szaklapban
- Csoportos kiállításon vettem részt 2005-ben. Rendező: Fotó Art magazin
- Csoportos kiállítás 2007-ben. Forrásvíz mesterkurzus vizsgamunkáiból
- Csoportos kiállítás: Szeretünk Erdély 2007 c. pályázat képeiből. Rendező: MAFOSZ.
- Csoportos kiállítás 2008. Rendező: Nimród Társaság.