Berta Béla

1953-ban születtem Budapesten. A fényképezéssel semmi kapcsolatom nem volt egészen 1971-ig, a Budapesti Vadászati Világkiállításig. Az itt megrendezett nemzetközi fotókiállítás óriási hatással volt rám. Ennek hatására kezdtem el fényképezni és a természetben nyitott szemmel járni.
Autodidakta módon tanultam a fotózást és a természet megismerését is. Nagy lökést adott az Óbudai fotóklubbeli tagságom és a Nimród fotóklub megalakulása, ahol azóta is tartó barátságok szövődtek. Később tagja lettem az IFWP-nek (International Federation of Wildlife Photography), majd 1996 óta a Magyar Fotóművészek Szövetségének.
1974 óta veszek részt pályázatokon és kiállításokon. Kb. 140 díjat nyertem országos és 30 díjat nemzetközi fotópályázaton. Meghívott kiállítóként szerepeltem Belgiumban és Olaszországban. Kollektív kiállításokon szerte az országban (többek között 1997-ben és 1998-ban a Vigadó Galériában), valamint Finnország 14 városában. Egyéni kiállításom volt Budapesten, Salgótarjánban és Kecskeméten.
Szinte kizárólag természetfotókat készítek, bár más műfajokkal is próbálkoztam már. Nagyon szeretem a táj- és az állatfényképezést. Természetesen az események, akciók is izgatnak, de számomra az igazi a hangulatok megragadása és visszaadása. A hajnali párák és ködök az én igazi világom!
Az ártéri erdőkben érzem igazán jól magam, bár a hegyek világa is elbűvöl.
Státuszom szerint amatőr vagyok, mivel az eredeti szakmámban (villamos üzemmérnök) dolgozom. Feleségemmel 1979 óta élünk együtt és van két nagy fiam, akiket nem sikerült igazán ”megfertőznöm” a természetfotózással. Az utóbbi időben lassan visszahúzódok a szereplésektől, mert egyre inkább az erőszakos eredményhajhászás kezd eluralkodni a természetfotózásban. Az a lényeg, hogy egy fél nap alatt díjazott képek készüljenek minden előzetes munka és fáradság nélkül, a természet megismerése lényegtelen. Nekem a szemlélődés, a megismerés fontosabb dolog volt, sokszor csak egy távcsővel a nyakamban mentem ki az erdőbe. Hiába, a világ változik. Csak az a kérdés, hogy jó-e ez az irány…